Barion Pixel

POPOVICS JUDIT

BEMUTATKOZÁS

DR. POPOVICS JUDIT jogász-közgazdász vagyok, 3 felnőtt korú gyermek édesanyja. István fiam matematika – kémia – földrajz szakos tanár, – a bridzs megszállottja, oktatója, versenyzője. Judit lányom a United College London egyetem befejezése után Londonban maradt és édesanyját követve pénzügyi-befektetési területen helyezkedett el. Mátyás fiam az Óbudai Egyetem gazdaságinformatikus karának hallgatója.
6 éves koromban kerültem Tatára. Tatán nőttem fel, ott jártam iskolába, a méltán híres Eötvös József Gimnázium tanulója voltam. A szüleim ma is ott élnek, így szorosan kötődöm a városhoz!
Tanulmányaimat az ELTE Állam – és Jogtudományi Karán kezdtem, de tanultam a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, Amszterdamban, Londonban és hallgatója voltam torontói, clevelandi közgazdasági egyetemnek is. A jogi szakvizsga követelményeknek is eleget tettem.
Az Állami Fejlesztési Bank Jogi – és Vállalat Szervezési Osztályán kezdtem meg pályafutásomat, majd az akkor újonnan létrejött UNICBANK – a mai Raiffeisen Bank elődje – munkatársa lettem. Közgazdasági ismereteimet a Citibanknál alapoztam meg, ahonnan a First Hungary Fund, az első Kelet- Európai pénzügyi befektetési alaphoz kerültem. Innen az utam a Bank of America kockázati tőkebefektetésekkel foglalkozó cégéhez vezetett, mellyel az 1995 óta a saját tulajdonomban lévő ÁNIT Gazdasági-, és Befektetési tanácsadó Kft. partnereként dolgoztam együtt.
2004-ben jelöltek először választottbírónak, a Genfi Kereskedelmi Kamara mellett szervezett választottbíróságnál, de több, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő Állandó Választottbírósági ügyben is részt vettem.
Független, civil jelölt vagyok. Soha nem voltam semmilyen pártnak tagja.

KÖZÉLETI TAPASZTALAT

2019. augusztusában keresett meg a Momentum vezetése azzal, hogy az addigi polgármester jelöltjük visszalépett a feladattól, és szerintük én –tatai kötődésem miatt is – megállnám ott a helyem.
6 hét volt a választásokig. Ennek ellenére vállaltam egyrészt, hogy a tatai Fidesz-Kdnp vezetésű város ellenzéki polgármester jelöltje legyek, másrészt, hogy tatai otthonom egyéni választókörzetében – ahol szintén a polgármester volt az ellenfelem – a Fidesz kihívója legyek.
A választáson az alacsony részvételi arány mellett, a szavazatok 44% -át kaptam polgármester jelöltként. Az egyéni körzetemet pedig – egyedül az összes ellenzéki képviselő jelölt közül – megnyertem. Így 2019 októbere óta dolgozom ellenzéki képviselőként. Azonnal megalakítottuk az ellenzéki frakciót, a Tatai Egyeztető Fórumot, a DK, a Jobbik a Momentum és az MSZP részvételével,
https://tef-forum.hu aminek a célja a Fidesz 2022-es leváltása. Én lettem a frakció vezetője. Azóta óriási eredményeket értünk el: megmozdult a város, mert megjelent az ellenzék!!
Folyamatosan bombázom a fideszes városvezetést többek között a klíma-, és környezetvédelmi bizottság felállításával, a vagyonértékesítések szabálytalanságának megszüntetésével, az erdősítés kiterjesztésével, természeti értékeink védelmével. Népszavazás kiírását kezdeményeztem több ügyben is: A Kristály Strandunk megmentésért, a karsztvizünk komáromi ipari parkba történő elvezetése ellen, az Avalon tatai Öreg-Tó partjára tervezett 120 szobás 5 csillagos szálloda építési terve ellen. Ezen ügyek hatására új civil szervezetek jöttek létre – 10 ezer főt meghaladó tagsággal -, amitől ma pezseg a város!!
Munkám során több büntető feljelentést tettem: természetkárosítás, hűtlen kezelés, okirat hamisítás miatt, és több törvényességi felügyeleti eljárást indítottam a polgármester döntései ellen.
2019-ben a Megyei Önkormányzatban is képviselő lettem. A megyei önkormányzati ellenzéki frakció tagjaként dolgozom, így tisztában vagyok nemcsak Tata, Tatabánya, Baj, Vértesszőlős, Szárliget hanem a teljes megye problémáival is.

EZÉRT DOLGOZOM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

A politika iránt azért kezdtem érdeklődni, mert mélységesen felháborít az, amit az Orbán kormány csinált: Az ország kifosztása, a büntetlen korrupció, a demokrácia megcsúfolása, a jogállam leépítése, a sajtószabadság felszámolása, a gátlástalan urizálás – jachtozás, magánrepülőzés – miközben az ország egyre növekvőbb része mélyszegénységben él.
Elképesztő a közegészségügyi rendszer intézményének szisztematikus felszámolása.
Nemcsak, hogy nem törődnek a klímaváltozás kérdésével, a természeti értékek megőrzésével, de saját anyagi hasznuk érdekében még pusztítják is értékeinket, sőt környezetre -, és a lakosságra káros ipari tevékenységeket támogatnak.
Elszomorít, hogy jövő nemzedékének sorsát, oktatását a kormány magánérdekeknek veti alá, elüldözték a CEU-t, ami nekünk semmibe sem került, és idehozzák több száz milliárdért a Fudan-t.
A jelenlegi rezsim teljes mértékben tönkre tette hazánkat azért, hogy milliárdok ezreit tömhesse saját zsebébe. Egy demokratikus, nyugatra nyitott államból egy diktatúra lett, a diktátor pedig keleti diktátorokkal – orosz, kínai, török – barátkozva kiszolgáltatja hazánkat azok anyagi érdekeinek. Gondoljunk csak a titkosított kínai vasút terveire, vagy az ugyancsak titkosított Paksra!
A jelenlegi rezsimnek nem számít semmi, csak egy dolog fontos: vagyon halmozás, hatalom megtartás.
Úgy gondoltam mindezek ellen TENNI kell!
Megítélésem szerint akkor van 2022-ben esély a Fidesz leváltására, ha minden körzetben csak 1 ellenzéki jelölt indul. Ezért is tartom fontosnak az ellenzéki összefogás létrejöttét. Szerintem az a kérdés most, mit vár el az állampolgár a képviselőktől, a nagyobb rálátással, felelősséggel bíró országgyűlési képviselőtől? Ha egy szóval kellene megfogalmazni: a SZOLGÁLATOT! Azt, hogy a választási ígéret megvalósítását tartsa szem előtt a megválasztása után is. Harcoljon az elvekért, amire vállalkozott. Soha ne tévessze szem elől, hogy nem a választópolgárok vannak a képviselőkért, állami és önkormányzati tisztségviselőkért, hanem fordítva. A lakosság, az ország érdekeit kell szolgálnia.

EZT TESZEM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

Nagyon sok feladat lesz, teljes egészében ezek megoldására fogom fordítani az időmet és energiámat.
Egyrészt szeretnék részt venni az ország helyreállításában. Csak néhány, ámde nagyon fontos ügyet kiemelve: az ügyészség – rendőrség, bíróságok függetlenségének visszaállítása, korrupciós ügyek feltárása, sajtószabadság helyreállítása, klímavédelem, Nagy Tavak Koalíciójának támogatása.
Másrészt, természetesen a körzetem problémáinak megoldása is a fő feladatom lenne. A megyei önkormányzati érdekeltségű gazdasági társaságok működésének felülvizsgálata, a „szükséges” és a „gazdaságos” szempontok egyensúlyának helyreállítása a beruházásoknál kiemelt feladat.
TATABÁNYA: a vasút állomás helyzetének rendezése. Itt 140 vonat áll meg naponta, 2 millió utas van évente, a jelenlegi képviselő 10 éve ígérgeti ennek megoldását. De meg kell oldani a szolgáltató ház, a jégpálya fejlesztését, a Bánhida – Sárberek aluljárót, az Újváros – Dózsakert összekötését. A város belterületén pl. a régi buszpályaudvar, felsőn a régi bányaipari technikum épülete, a volt felsőgallai vasútállomás, Hatostelep, Mésztelep, de a külterületeken, a megszűnt ipartelepeken, bánhidai erőmű, régi cementgyári területek környéke (M1kétoldali útszéle, patak partja) stb. nagyon lerontják a tatabányai képet elhanyagoltságukkal. Ezeket a területeket gazdasági tevékenységet végző társaságokkal kellene betelepíteni. A polgármester asszonyt, Ilonát személyesen ismerem, tudom, milyen nehéz problémákkal küzd, megítélésem szerint nagyon jól tudnék együtt dolgozni vele.
TATA: A város világörökségi ingatlan kataszter övezetének létrehozása és megvédése, az Öreg-Tó partjára tervezett Avalon/Hell szálloda végleges ellehetetlenítése, a várárok és környékének rendezése, egészségügyi ellátás megoldása, a Fényes fürdő tekintélyének visszaállítása, a Kristály strand újra nyitása, és még sorolhatnám!
VÉRTESSZŐLŐS érdekelt az elkerülő út megépítésében. SZÁRLIGET: régóta ígérgetik az itt élő polgároknak a vasút melletti zajvédő fal felállítását. De gond a tanári testület elöregedése, a rossz állapotú utak okozta kellemetlenségek.
BAJ-on a borászat fejlesztése nagyon fontos.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

www.tef-forum.hu/