Barion Pixel

NEM TÁMOGATJA A DK JELÖLTJEIT AZ MMM

A Mindenki Magyarországa Mozgalom nem támogatja a DK jelöltjeit az időközi választásokon – erről a mozgalom elnöksége határozott. A döntést Márki-Zay Péter, az MMM elnöke ismertette vasárnap Szentgotthárdon tartott sajtótájékoztatóján.

Az országban zajló időközi választások kapcsán a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöksége úgy döntött, hogy az ellenzéki összefogás keretében vállalt kötelezettségei fenntartása mellett az időközi választásokon egyetlen DK-jelöltet sem támogat jelölőszervezetként, DK-s jelöltek számára az MMM-logó használatát nem engedélyezi – mondta Márki-Zay Péter.

Az elnökség döntésének hátterében a párt áprilisi kampányban és azóta tanúsított magatartása áll. Ezek tizenöt pontban foglalhatóak össze:

  1. Habár minden más ellenzéki párt betartotta a korábbi megállapodásokat, a DK több esetben is ráindult más ellenzéki jelöltekre. Ez legutóbb a 16. kerületi időközi választáson történt meg, ahol az ellenzék egésze is veszített, azon belül a DK ellenzéki egységet megtörő jelöltje pedig csúfos vereséget szenvedett. Emlékezetes emellett az Orosz Anna megürült helyéért folytatott ellenzéken belüli konfliktus is. A megkötött megállapodásokat pedig már a 2019-es előválasztáson is megszegték.
  2. Nem lehet véletlen, hogy Gyurcsány Ferenc és az általa közvetlenül irányított politikusok mindent megtettek a tavaszi országgyűlési választási kampány során is Orbán Viktor hatalomban tartásáért, a közös ellenzéki kampányt sem anyagilag, sem a közös üzenetek megosztásával nem támogatták, és az általuk megígért, Fideszt gyengítő kommunikációs anyagokat is visszatartották.
  3. Nem lehet a Fidesz hiteles alternatívája egy olyan párt, amely a Fidesszel annak idején már a 70:30-as korrupciós szabály keretében is együttműködött.
  4. Nem támogathatunk olyanokat, aki a 2010-es elszámoltatás elmaradásának haszonélvezői, cserében a 2002-es elszámoltatás elmaradásának felelősei voltak.
  5. Nem támogathatunk olyanokat, akik 2004-ben a szocialista elszámoltatási biztost azért menesztették, mert el akarta számoltatni a fideszes bűnözőket.
  6. Nem hihető, hogy valaki olyan akarja leváltani Orbánt, aki 2005 novemberében a Lex Polt segítségével biztosította Polt Péter és helyettese, Varga Zs. András hatalmának átmentését, külön törvényt hozva erre a célra.
  7. Nem lehet hiteles alternatívája a csaló és hazug Fidesznek, aki a szakdolgozata kapcsán maga is plágium-botrányba keveredett.
  8. Nem támogathatunk olyanokat, akik maguk is hazudtak az Uniónak.
  9. A magyar polgárok soha nem fognak olyanokat ismét hatalomba juttatni, akik populista választási kampányuk után, hazugságaik beismerésével 2006-ben komoly megszorításokkal egy életre eljátszották a választópolgárok bizalmát.
  10. Nem lehet hiteles alternatíva egy olyan politikus, akiknek miniszterelnöksége idején azonosítószám nélküli rendőrei ártalmatlan, földön fekvő polgárokat ütlegeltek és rugdaltak.
  11. Nemcsak a Fidesz esetében elfogadhatatlan, ha egy miniszterelnök mindenféle verseny nélkül köt hosszútávú szerződéseket Putyinnal, amit azután évtizedekre titkosít.
  12. Nemcsak Orbán árulta el Európát és Magyarországot Putyin érdekében, amikor az orosz titkosszolgálatot már 2010 előtt is beengedték a magyar kormány épületeibe magyarok ellen kémkedni és magyarokat kivallatni.
  13. Nem támogathatunk olyanokat, akik a megállapodásokat rendre megszegik, amikor az már nem áll érdekükben (az idei időközi választások előtt is, már 2019-ben a főpolgármesteri előválasztás alkalmával is).
  14. Nem támogathatunk olyanokat, akik ellenzéki polgármestereket zsarolnak a közgyűlésük megosztásával, a DK-tagok szavazatával megbénítva a település működését.
  15. Nem véletlen, hogy az előválasztás során a fideszes sajtó teljes erővel a DK jelöltjét támogatta, hiszen számukra az ideális centrális erőtér a Mi Hazánk és a DK képviselőiből áll, akiktől nem kell elszámoltatástól és rendszerváltástól tartaniuk.

A Fidesz hatalmának megtöréséhez a Fidesz ellenzékbe éptett ügynökei ellen is fel kell lépnünk, hogy végre hiteles, európai, tisztességes alternatívát kínáljunk ennek az elmaradt rendszerváltás óta korrupt és inkompetens politikusokkal sújtott országnak.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom továbbra is támogat minden hiteles és becsületes ellenzékit az Orbán-rendszer mihamarabbi leváltása érdekében – tette hozzá Márki-Zay Péter.

TOVÁBBI HÍREK