Barion Pixel

Magyar György nyilatkozott az előválasztási egyeztetésekről

Magyar György, a Civil Választási Bizottság elnöke nyilatkozott az előválasztás – egyelőre nem végleges – lebonyolításáról az ATV Start műsorának.

A tervek szerint az előválasztás két fordulós lesz. Az elsőt tavasszal tartanák, hetenként változó régióban, a nyári szünetig. Mindenkinek három szavazata lenne: a helyi képviselőjelöltre, a miniszterelnök-jelöltre és egy pártra. Az utóbbi a pártlista helyeinek elosztását szabja majd meg.

Az őszi második fordulóban már csak a legesélyesebb miniszterelnök-jelöltek vesznek részt.

Mindkét fordulóban lehet majd online is szavazni – erre a járvány miatt mindenképpen felkészülnek a szervezők. A jelölteknek össze kell gyűjteniük néhány száz aláírást – a pontos számról még folynak az egyeztetések. A Momentum javaslata alapján azok a 18 éven aluliak is részt vehetnek az előválasztáson, akik a választás napján már nagykorúak lesznek.

Az előválasztás egy nagy közvéleménykutatás, amiben a választó is részt vesz. Az ő aktivizálásuk az egyik legfontosabb cél. A másik fontos cél a tematizálás: a sajtó be fog számolni az eseményről. Így a választók jó része a „nagy” választáson már ismerni fogja az ellenzéki jelöltet és a programját.

A Civil Választási Bizottság nem vizsgálja a jelöltek esetleges kényes ügyeit. A feladata kizárólag a korrekt lebonyolítás. A kényes ügyek viszont a jelöltek vitájában előkerülhetnek. A Bizottság viszont a szakértői gárdájával hozzá tud járulni a programok megalkotásához.

További cikkek a témában:

TOVÁBBI HÍREK