Barion Pixel

Kik vagyunk

A mozgalom tagjai hisznek abban, hogy egy új politikai kultúrára van szükség, amelyhez minden tisztességes és változást akaró magyar ember csatlakozására számítanak.
A mozgalom fő célja, hogy a 2019-es önkormányzati választások után a 2022-es országgyűlési választáson is minden településen, minden egyes országgyűlési választókerületben egy hiteles képviselőjelölt nyerje el a helyi közösségek bizalmát. 2014-ben Siófok, 2015-ben Veszprém, 2018-ban Hódmezővásárhely, Balmazújváros és Rákospalota, majd 2019-ben a főváros és kerületeinek nagytöbbsége, illetve további 9 megyei jogú város sikere megtanított bennünket arra, hogy az állampárt csak összefogással győzhető le. Azok, akik széleskörű egyeztetés nélkül saját jelölteket indítanak, maguk is hozzájárulnak a korrupció és a megfélemlítés rendszerének fennmaradásához.
A Mozgalom vezetői és alapító tagjai: dr. Márki-Zay Péter, dr. Hadházy Ákos, dr. Júlia Ábrahám, dr. Bod Péter Ákos, Elek István, dr. Kaltenbach Jenő, Kész Zoltán, Lengyel Róbert, Lukácsi Katalin, dr. Magyar György, dr. Mellár Tamás, Üveges Gábor, dr. Matlák Gábor, Tikk László és Vékás Sándor.
A mozgalom a következő hónapokban és években folytatja a szervező munkát, melynek keretében ösztönzi az összellenzéki Kossuth körök alapítását az ország minden sarkában. Meggyőződéssel valljuk: nem az fontos, hogy ki melyik oldalról jön, hanem az, hogy mindannyian egy BECSÜLETES, TISZTESSÉGES Magyarországot akarunk, amely valóban Mindenki Magyarországa lesz.