Barion Pixel

TÓTH SZABOLCS

BEMUTATKOZÁS

Tóth Szabolcs vagyok, 1975 szeptemberében születtem. Kisteleken éltem 18 éves koromig, ott is érettségiztem. 1994-ben költöztem Szegedre, azóta Rókuson élek. Pártoktól független vagyok, nem szeretem a gyűlöletkeltést és elítélem a korrupciót.
Édesapám a kisteleki polgármesteri hivatal korábbi városfejlesztési főelőadója.
Édesanyám védőnőként dolgozott Kisteleken.
1997-ben a JATE (ma SZTE) Természettudományi karán okleveles programozó matematikusként végeztem. Ekkor Kisteleken számítástechnikai vállalkozásba kezdtem, majd a kisteleki gimnáziumban is tanítottam.
2000-2013-ig a Csongrád Megyei Főügyészségen informatikai és statisztikai csoportvezetői pozíciót töltöttem be. Minden megyei ügyészségi épület felújításában részt vettem.
2013. áprilisban a közigazgatási és igazságügyi miniszter kinevezett igazságügyi szakértőnek, mely hivatást most is folytatom.
2016-ban újabb tanulmányaim után a Pécsi Tudományegyetemen építőmérnöki alapképzési szakán építőmérnöki szakképzettséget szereztem, majd 2018-ban mesterfokozatú okleveles szerkezet-építőmérnökként diplomáztam. Ehhez szükséges volt a német középfokú nyelvvizsgám mellé angol B1 komplex vizsgát tennem.
2019. júniusban a BME műszaki pedagógia tanszékén legújabb tanulmányom végén mesterfokozatú építész/építő-mérnöktanári szakon végeztem és kaptam diplomát.
Jelenleg főállásban oktatóként dolgozom a Vedres István Építőipari Technikumban, mellette igazságügyi szakértői, tanácsadói és rendszergazdai munkákat is vállalok.
Hagyományos család modellben élek első feleségemmel és két tinédzser fiammal. Számomra mindig a család az első, utána következik a hivatás, a barátok és a sport.

KÖZÉLETI TAPASZTALAT

Nem vallom magam politikusnak, számomra a közéletben fontosabb az emberek képviselete. Véleményem szerint nem szűk érdekköröket kiszolgáló kormányra, polgármesterekre és képviselőkre van szükség, mint ma sok helyen tapasztalható. Ezért is indultam el Kisteleken a 2019-es önkormányzati választáson, ahol a polgármesteri jelöltségtől visszaléptem a szövetségesem javára, de önkormányzati képviselő lettem. Azóta a pénzügyi és gazdasági bizottság elnökeként segítem szülővárosom életét. A város dolgaival foglalkozó Együtt Kistelekért Egyesület alapító-elnökségi tagja vagyok.
A fiatalok támogatása, az iskolák és egészségügy megfelelő szinten tartása mellett a művészetek és sportok támogatása is fontos, hiszen ezeken keresztül teljesedhet ki az egyén, akikből összeáll a közösség. Mindenekelőtt természetesen a legfontosabbak a családok, amelyek a társadalom kicsi építőelemei.
1986 óta sportolok versenyszerűen, a mai napig igazolt labdarúgó vagyok, és a megye szinte miden települését bejártam, és mindenütt ismerem a település központját és a sportpályákat.
A közösségért végzett munkám során fel tudom használni az eddigi tanulmányaimra épülő szaktudásaimat és munka tapasztalataimat. Mindig becsülettel és tisztességgel végzem a munkám. Fontos egy képviselő működésében az átláthatóság, a tájékoztatás és az emberekkel folytatott kommunikáció, mely által közös döntéseket lehet hozni a többséget képviselve.

EZÉRT DOLGOZOM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

Nagyon zavarnak az országunkban uralkodó viszonyok, a közhangulat, a kormány mentalitása, az országgyűlés működése, gyakorlatilag a mindent átszövő ’rendszer’. Azt tapasztaltam, hogy a kisteleki viszonyok ennek a kisméretű leképezése volt, amin változtatni kell. Ezért indultam 2019-ben az önkormányzati választáson. Sikeresen képviselő lettem, sőt a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke is. Úgy érzem azóta változott a helyzet és a hozzáállás a város vezetése részéről.
Országos szinten is erre van szükség, melyet a megyei egyéni választókerületi választásokon kell a következő lépéssel megközelíteni. A 2. OEVK-ben is erre van szükség. Akinek a körzetben élők képviselete lenne a feladata, minden cselekedetében önös, illetve a kormányzó párt érdekekeit helyezi előtérbe. Nem tűnik úgy, hogy a városok, települések érdekei, gazdasági viszonyai fontosak lennének a számára. A jelenlegi képviselők nagy része is „hősiesen” asszisztál ehhez. Ezek az emberek nem érdemlik meg, hogy a lakosok képviselőinek nevezzék magukat, ennél foga a pozíciójukat sem.
Ha most sem próbálok ezen problémák ellen tenni valamit, akkor úgy érzem, hogy az elkövetkező ciklusban nem lenne jogom háborogni. Nem tehetem meg a fiaimmal szemben, hogy a semmittevésbe beletörődök, és hagyom, hogy tovább rabolják a jövőjüket. Ezen minden szülőnek el kellene gondolkodni. Kistelepülési szinten kell elkezdenünk lerombolni, ezt a fasiszta, kommunista módszereket alkalmazó, velejéig korrupt, erkölcstelen rendszert.
Ha helyben sikerül változást hozni, majd a járásokban, akkor a megyére is kiterjedhet a változás. Szeged több ciklus óta nem hagyja magát zsarolni a kormányzó pártnak, az ott élők büszkék városukra, ez is segíthet, és Szeged város erős szövetségese lehet az új irányba tartó megyei városoknak, községeknek.

EZT TESZEM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

Röviden konkrétumokat szeretnék leírni, amelyek nagyon fontosak a jövő felé tekintve, és amelyeket megvalósítandó céloknak tűzök magam elé:
Társadalom megosztottságának megszüntetése, fialalság nagyobb támogatása. Fontos a kistelepüléseken is az egyéni és kis vállalkozások, őstermelők támogatása, gazdasági megerősítése. A kiszámítható megélhetés lehetőségének biztosítása.
Családtámogatások megtartása, igazságosabbá tétele. Környezettudatos életre nevelés és tudásalapú társadalom fejlesztése, mely iskolarendszer megújításával jár. Mindenkinek legyen lehetősége az első diploma, szakma ingyenes megszerzéséhez. Fontos a mindenki számára elérhető egészségügyi rendszer, amely fejlettebb, hatékonyabb intézményi ellátó rendszert követel.
A politikai élet megújítása, a korrupció felszámolásán keresztül, az elherdált vagyonokért történő felelősségre vonásig. Ehhez új alkotmányra, független alkotmánybíróságra, kúriára és ügyészségre lesz szükség, megfelelő személyekkel a vezetésben. A helyi önkormányzatok jogainak megerősítése, visszaállítása is szükséges, hogy csökkenjen a központosítás és a kormányzati bürokrácia. Az ország elherdált, gyakorlatilag elajándékozott vagyonának visszaszerzése!
Természetesen nagyon fontos az infrastrukturális fejlesztés: egészségügyi intézmények, iskolák, óvodák felújítása; stadionok helyett sportpályák; úthálózat fejlesztés, digitális jólét biztosítása: internet fejlesztés, szegedi 3. (déli) híd.
Ezek mellett a választási rendszer demokratikussá tétele, propaganda gépezet megszüntetése, sajtószabadság helyre állítása és központi kontroll szerv létrehozása a kormány mellett/felett.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

www.tszabolcs.hu