Barion Pixel

MÁRKI-ZAY PÉTER NYERTE A MINISZTERELNÖK-JELÖLTI VITÁT

Leadta szavazatát szombat reggel Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt hangsúlyozta, hogy minden nap, minden szavazat számít, ezért nagyon fontos, hogy jövő keddig minél többen menjenek el voksolni az előválasztáson. A politikus azt követően szavazott, hogy az online adatok szerint meghatározó győzelmet aratott a második miniszterelnök-jelölti vitán. A pénteki eseményen többek között a szakértői kormány és az új alkotmány fontossága mellett érvelt, de kiállt melegek egyenlő jogai mellett, valamint korszakalkotó javaslatot tett a cigányság parlamenti képviseletével kapcsolatban.

„Minden nap és minden szavazat számít, ezért is fontos, hogy keddig mindenki szavazzon az előválasztáson. Azért fontos, hogy minél többen leadják a voksukat, hogy helyi szinten is azok a jelöltek nyerjenek, akik a legnagyobb eséllyel győznek a fideszesekkel szemben 2022-ben. A miniszterelnök-jelöltek közül pedig az a konszenzusos jelölt kerüljön ki győztesen, akire a jobb és baloldaliak, valamint a bizonytalanok is szívesen szavaznak, és aki valóban le tudja győzni Orbán Viktort” – mondta Márki-Zay Péter.

Márki-Zay Péter nyerte a miniszterelnöki-jelölti vitát

Az online adatok szerint meghatározó győzelmet aratott Márki-Zay Péter a második miniszterelnök-jelölti vitán pénteken este. A hírportálok szavazásai, a Google és a Facebook adatai is az ő vezetését mutatják.

Az index.hu-n több mint 7000 szavazattal vezetett a második Dobrev Klára előtt, akire feleannyian voksoltak szombat estig. A telex.hu-n az olvasók 43 százaléka szavazott Márki-Zay Péterre, Karácsony Gergely jóval lemaradva 17 százalékkal a második, Fekete-Győr András 15 százalékkal a harmadik helyen állt. A Partizán Társalgóban több mint négyszer annyi szavazatot kapott Márki-Zay Péter mint a második Karácsony Gergely.

A Google adatai szerint is Márki-Zay Péter nyerte a második miniszterelnöki-vitát: az ő nevét övezte a legnagyobb érdeklődés a jelöltek közül a globális keresőoldalon az adás idején és a napi összesített országos keresési listát is ő vezette pénteken. A Facebookon is Márki-Zay Péter aratott győzelmet: a vita után az ő oldalán jelent meg a legtöbb új követő.

Szakértői kormány, elszámoltatás, elfogadás

A pénteki miniszterelnök-jelölti vitán Márki-Zay Péter egyebek mellett a szakértői kormány és az új alkotmány fontossága mellett érvelt, de kiállt a melegek jogai mellett, valamint korszakalkotó javaslatot tett a cigányság parlamenti képviseletével kapcsolatban.

Azokat is meg kell nyerni, akik nemcsak a Fidesz-kormányt akarják leváltani, de nem akarják visszahozni a 2010 előtt kormányzás hibáit sem. Ezért is fontos a magas részvétel az előválasztáson. Ha a pártok törzsszavazóira bízzuk a döntést, akkor félő, hogy olyan jelölt kap többséget, aki nem tudja a vidéket vagy a bizonytalan szavazókat megszólítani – és akkor marad Orbán Viktor hatalmon 2022 után is. Mindannyiunknak az az érdeke, hogy olyan konszenzusos jelölteket találjunk minden körzetben és miniszterelnök-jelöltnek is, akik képesek a jobb és baloldaliak, a bizonytalanok, a volt fideszesek, valamint a vidéken élő és budapesti szavazók megszólítására is – hangsúlyozta a vitán Márki-Zay Péter.

„Jelentsük ki közösen, hogy amikor a közös választási pártlistát összeállítjuk, akkor annak a harminc bejutó helyén legalább három roma embert helyzetbe fogunk hozni, hogy legyen méltó képviselete a parlamentben a cigányságnak” – mondta Márki-Zay Péter. A miniszterelnök-jelölt kezdeményezéséhez azonnal csatlakozott Fekete-Győr András, egy újabb rákérdést követően pedig még Karácsony Gergely és Dobrev Klára is. Jakab Péter úgy reagált: „én nem vagyok a kvóták híve”.

A gyakorlati lépéseket említve Márki-Zay Péter kiemelte: Hódmezővásárhelyen már a gyakorlatban működik a roma gyerekek felzárkóztatási programja, a Petra-program. A Mindenki Magyarországa Mozgalom pedig az a szervezet, amelynek képviselői-jelöltjei között a legnagyobb arányban vannak cigány származásúak az előválasztáson.

Az elmúlt tíz évben annyira sikertelen volt a roma felzárkóztatás Magyarországon, hogy Orbán kormányának csak egy romát, Farkas Flóriánt sikerült felzárkóztatnia. Az ezt megelőző húsz évben sem volt példamutató ez a tevékenység – tette hozzá.

Katolikusként is kiállok amellett, hogy az egyház határozza meg az egyházi házasság szabályait, az állam pedig ettől függetlenül azonos jogokat kell, hogy biztosítson minden állampolgárának. Egy olyan országban hiszek, ahol még a fideszes politikusok is nyíltan vállalhatják homoszexualitásukat, hiszen abban semmi szégyellnivaló nincs – mondta.

A miniszterelnök-jelölt a koalíciós kormányzással kapcsolatban azt hangsúlyozta: amíg egy pártfüggetlen civillel minden pártnak könnyű együttműködni, addig a pártok egymás vezetőit nehezebben fogadnák el, ezért van szükség a szakértői kormányra. Nem lehet ugyanis újra úgy kormányozni, hogy a pártok elosztják egymás között a minisztériumokat, az állami helyeket és a beszerzéseket. Egy vállalatnál azt várjuk el, hogy a cég menedzsmentje eredményesen végrehajtsa a tulajdonosok döntéseit. Ugyanez az elvárás egy szakértői kormánnyal szemben is. Egy szakértői kormányzás képes a pártok által előírt programot profi módon végrehajtani. Ehhez olyan vezetők kellenek, akik vezettek már életükben mást is, mint autót – tette hozzá.

Az ellenzéki pártok iszonyatos ígéretcunamival kampányolnak, közgazdászként azonban azt mondom, hogy nagyon felelősen kell gazdálkodni a nemzet vagyonával – hangsúlyozta Márki-Zay Péter.

Magyarországon a második legtöbb ember halt meg népességarányosan a koronavírus-járványban. A világban csak Peruban kezelték rosszabbul a járványt. Orbán Viktornak azonban sajnos fontosabb az oligarchák gazdagodása, mint a koronavírus elleni tesztelés és a kontaktkutatás – mondta Márki-Zay Péter.

Nagyon nehéz kihátrálni a 13. vagy 14. havi nyugdíjak ígéreteiből. A megoldás az, ha tisztes nyugdíjrendszert vezetünk be. A nyugati példák alapján olyan rendszerre van szükség, amelyben megválaszthatják az emberek a nyugdíjba vonulás időpontját, így aki tovább dolgozik, magasabb járadékot kaphat – mondta.

A CSOK-ot és a családtámogatási rendszert meg kell őrizni és olyan irányba kell fejleszteni, amibe a Fidesz nem tette meg, mert épp a rászorulókat nem segítették – hangsúlyozta Márki-Zay Péter.

Hosszú távon a piaci verseny a megoldás a közműszolgáltatások árának szabályozására. Akkor van esély a környezetvédelmi beruházások megtérülésére, és arra, hogy valóban megérje például megújuló engergiába fektetni, ha piaci környezetet teremtünk. Ez az uniós elvekkel is összhangban van. Természetesen a védőhálót is meg kell teremteni annak érdekében, hogy ne alakuljon ki energiaszegénység.

Nézze meg a teljes vitát:
https://www.rtlmost.hu/elovalasztas-2021-p_20583/elovalasztasi-vita-2021-09-24-c_12896181?fbclid=IwAR12AzfoDbjYf1rvsYLJ483Ehe6IxMJZl-jEA1hC0tGnvDisn8AaG1o8ECs

TOVÁBBI HÍREK