Szabó Miklós

Szabó Miklós
Szabó Miklós

Nagykanizsán születtem 1958-ban. Az ELTE TTK kémia-fizika tanári szakán végeztem 1982-ben, ezt követően a Kossuth Lajos Gimnáziumban tanítottam Mosonmagyaróváron, ahol jelenleg is élek. Három fiam és négy leány­unokám van. A tanítás mellett fociztam, majd néhány évig utánpótláscsapatoknál edzősködtem. Jelenleg az üzleti életben dolgozom.

1988-ban léptem be az MDF-be, a helyi szervezetnek alapító tagja, majd 2003-tól a megyei elnöke voltam 2008-ig. 1994 óta vagyok a mosonmagyaróvári Önkormányzat Képviselőtestületének tagja. 2002–2010 között a megyei MDF listán a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tagja voltam, 2002–2006 között az alelnöke is, ahol az oktatás, gyerek­védelem területe tartozott hozzám. 2006 őszén Mosonmagyaróvár polgármesterének választottak az MDF–FIDESZ közös jelöltjeként. 2010 őszén egy helyi civil szervezet a Mosonmagyaróvári Polgári Kerekasztal Egyesület (MPKE) jelöltjeként szoros küzdelemben második lettem a FIDESZ jelöltje mögött az öt indulóból.

2019-ben megpróbáltuk összehozni az ellenzéki összefogást, sajnos nem sikerült, és ismét öt indulóból minimális különbséggel a második helyen végeztem a polgármester választáson. Ugyanekkor a Fidesz jelöltjein kívül egyedül én szereztem egyéni választókerületből mandátumot az MPKE jelöltjeként. A listáról bejutott képviselőtársammal külön frakciót tudtunk alakítani.

Szabó Miklós
Győr-Moson-Sopron megye 5. választókerület
Mosonmagyaróvár