Márki-Zay Péter

Márki-Zay Péter
Márki-Zay Péter

Hódmezővásárhelyen született konzervatív, vallásos családban, két testvére van. Édesanyja vegyész; édesapja matematika-fizika szakos tanár. Középiskolai tanulmányait a Bethlen Gábor Gimnáziumban végezte, 1990-ben érettségizett. 1993-ban a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Főiskolán, majd 1996-ban a Budapesti Corvinus Egyetemen közgazdász, 2001-ben a Budapesti Műszaki Főiskolán villamosmérnöki, 2002-ben a Szegedi Tudományegyetemen történelemtanári diplomát, végül 2006-ban a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen gazdaságtörténet PhD fokozatot szerzett. Három nyelven beszél: angolul, németül és franciául.

1996 és 2001 között a Démásznál, 2001-től 2004-ig a Kontavill-Legrandnál dolgozott kereskedelmi, ügyfélszolgálati és marketing vezetői pozíciókban. 2004-ben feleségével és akkor még öt gyermekükkel Kanadába költöztek. Néhány hónapig alkalmi munkákat végzett (öt hétig házról házra járó értékesítő is volt egy telefonszolgáltatónál), majd marketingesként a CARQUEST autóalkatrész-kereskedő cég kanadai részlegénél kapott állást. Két és fél év után az Egyesült Államokba költözött, ahol továbbra is a CARQUEST cégnél dolgozott.

Öt évnyi külföldi tartózkodás után, 2009-ben tért vissza Hódmezővásárhelyre akkor már 7 gyermekével. Hazaérkezése után az EDF Démásznál helyezkedett el Szegeden, ahol előbb stratégiai tervezéssel, majd ügyfélszolgálat-vezetéssel bízták meg. 2016 áprilisától 2017 decemberéig a Legrand Hungary Zrt. marketing és belföldi logisztikai vezetője volt. 2009 és 2014 között nonprofit és üzleti marketing tárgyakat tanított a Szegedi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán.

Társadalmi szerepvállalása elsősorban lakóhelyei katolikus közösségeiben való aktív részvételt jelentett (Baján, Szentesen, Torontóban és Hódmezővásárhelyen), Szentesen és Hódmezővásárhelyen egyháztanács-tagként, majd 2017-től a Szent István Király Plébánia megválasztott világi vezetőjeként. Gyermekei iskolájában, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban a Szülői Munkaközösség tagja, majd 2010-től elnöke.

Az Egyesült Államokban New Castle, Indiana város felkérésére a regionális munkaerőfejlesztési felügyelőbizottság tagja volt 2008-tól hazaköltözéséig. 2018-ban függetlenként, valamennyi ellenzéki párt támogatásával elindult a hódmezővásárhelyi időközi polgármester-választáson, amit 2018. február 25-én 13 076 szavazattal (57,49%-os eredménnyel) megnyert.

A 2019-es önkormányzati választáson a hódmezővásárhelyi közgyűlésben kétharmados többséget szerzett jelöltjeivel (9 egyéni jelölt nyert a 10 kerületből, így a 15 fős közgyűlésben 10 személy tartozik az MMM-Tiszta Vásárhelyért frakcióhoz).

Alapító elnöke a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak.