dr. Popovics Judit

dr. Popovics Judit
dr. Popovics Judit

Dr. Popovics Judit jogász-közgazdász vagyok, 3 gyermek édesanyja.

Tatán nőttem fel, a szüleim ma is ott élnek.

Tanulmányaimat az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán kezdtem, de tanultam a moszkvai Lomonoszov Egyetemen, Amszterdamban, Londonban, és hallgatója voltam torontói, clevelandi egyetemnek is. Közgazdasági ismereteimet a Citibanknál alapoztam meg, majd a First Hungary Fund, az Első Kelet-európai Pénzügyi Befektetési Alap munkatársa lettem. Innen az utam a Bank of America kockázati tőke­befektetésekkel foglalkozó cégéhez, a Bank of America Equity Partnershez vezetett. 2004-ben jelöltek először választott bírónak, a Genfi Kereskedelmi Kamara mellett szervezett választott bíróságnál, de több, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választottbírósági ügyben is részt vettem.

Független, civil jelölt vagyok.

A politika iránt azért kezdtem érdeklődni, mert mélységesen felháborít az ország kifosztása, a büntetlen korrupció, a demokrácia meg­csúfolása, a jogállam leépítése, a sajtószabadság felszámolása, az urizálás – miközben az ország egyre nagyobb része mélyszegénységben él.

Ezért vállaltam el 2019-ben, hogy a tatai Fidesz–KDNP vezetésű város ellenzéki polgármesterjelöltje és otthonom egyéni választókörzetének képviselő jelöltje legyek. Polgármesterjelöltként egy rövid, 6 hetes kampány után 43%-ot kaptam, az egyéni választókörzetemet pedig megnyertem, így ma egyéni képviselő vagyok Tatán.

Úgy gondolom, akkor van 2022-ben esély a Fidesz leváltására, ha minden körzetben csak egy ellenzéki jelölt indul. Szeretném eddigi és a továbbiakban is végzett munkámmal kiérdemelni bizalmukat. Szavazzanak rám, adják meg a lehetőséget: én legyek az a jelölt, aki körzetünkben leválthatja a fideszes képviselőt.

Popovics Judit
Komárom-Esztergom megye 1. sz. választókörzet