Az MMM már 27 jelöltet támogat az előválasztáson

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke 2021. február 27-én Bátaszéken három új jelölt támogatását jelentette be. Ezzel az MMM jelöltjeinek a száma 27-re nőtt.

Tolna megye 1., Szekszárd központú választókerületének jelöltje dr. Bozsolik Róbert, aki 2014 óta Bátaszék független polgármestere. 1996–2010 között Bátaszék jegyzője. 2008-ban címzetes főjegyzői címmel tüntette ki a miniszterelnök. 2010-ben minimális arányban alulmaradt a bátaszéki polgármester-választáson. Ezután előbb a Paksi Atomerőműben dolgozott, majd két kistelepülésen jegyző volt. Az 1990-es években labdarúgó, majd játékvezető, 2010–2012 között sportvezető is volt.

A másik két jelölt az Új kezdet párt alelnöke. Mivel a párt nem csatlakozott az ellenzéki összefogáshoz, a párt tagjai civilként indulnak a választáson, így az MMM őket a civilekhez hasonlóan támogatja.

Balassagyarmaton, Nógrád megye 2. választókerületében Gyenes Szilárd agrármérnök indul,  aki 2019-ben az ellenzék balassagyarmati közös polgármesterjelöltje volt. Előtte 2014–16 között Gödöllő alpolgármesteri tisztségét töltötte be, majd a Zöld Híd környezetvédő társaság vezetőjeként dolgozott.

Gödöllőn, Pest megye 6. választókerületének indulója Hohn Krisztina, aki 2006–2018 között Mánfa polgármestere volt. 2018-ban az LMP színeiben országgyűlési képviselőnek választották.

Forrás: Facebook-videó

  • 11:58-ig Márki-Zay Péter bejelenti dr. Bozsolik Róbertet
  • 11:58–34:45 dr. Bozsolik Róbert bemutatkozása és képviselői tervei
  • 38:20 Gyenes Szilárd bejelentése
  • 39:35 Hohn Krisztina bejelentése.

Aktuális jelöltlista

Korábbi bejelentések:

TOVÁBBI HÍREK