Barion Pixel

ALMÁSI-KECSKÉS GUSZTÁV

BEMUTATKOZÁS

A jogi és kiegészítő közgazdasági egyetemi képzést követően tőzsdei, banki és felszámolói területeken működtem leginkább. Kivéve, amikor saját ügyvédi irodát tartottam fel 7 évig, illetve az első Orbán-kormány alatt az uniós agrár-támogatások fogadásához szükséges informatikai, tárgyi, személyi struktúrát készítettem elő.
Hivatásom mellett leginkább a polgári szövetség kereteiben politizáltam, majd függetlenedtem.

KÖZÉLETI TAPASZTALAT

1994-től 16 évig voltam önkormányzati képviselő Erzsébetvárosban a jobboldali összefogás részeként. 2006-ban parlamenti jelölként is indultam. Hozzám kapcsolódik a térfigyelő kamarák telepítésnek előmozdítása.
Több helyi civil szervezetnek tagja, vagy vezetője voltam. Legutóbb számos civillel együtt olyan politikai hangulatot keltettünk, hogy megvédtük a Wichmann-kocsmát, amiről már le is mondtak a kerületi politikusok, azt hirdetve, hogy “nincs mit tenni”.

EZÉRT DOLGOZOM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

Úgy gondoltam született belpestiként, hogy ideje valóban helyi hangot vinni Erzsébet- és Terézváros képviseletébe.
Erősíteni kell az ellenzéket, mert láthatóan 12 év óta nem képesek javítani a rendszeren – Megítélésük sem a saját teljesítményük okán javul, csupán a kormány hibáinak köszönhetően. Gyakorlatilag többen csak azt várják, hogy a Fidesz összeomoljon, és éppen arra járva, hátha leesik valami. – Tisztelet a kivételnek.
Centrista jelöltekre van szükség, akiket a baloldal támogat. Múltam okán én ilyen jelölt vagyok. A baloldali jelöltek összerántják a Fidesz mögé annak támogatóit, viszont a semleges, bizonytalan, centrista választókat taszítják. Mindenhol ők fogják eldönteni a választást. Én pedig pont úgy gondolkozom és viselkedek, mint azok a szavazók akik eldöntik a választást: Nem tetszik a rendszer, de az ellenzéktől sem vagyok elájulva.
Természetes válasz volt részemről, hogy elindulok, és ezzel egy jobb kínálatot teremtek az előválasztás résztvevőinek.

EZT TESZEM A VALÓDI VÁLTOZÁSÉRT

Szűkebb környezetem tekintetében: A turisztikailag fontos (azaz történelmi) területen fekvő társasházak részére renovációs-programot. Ezt a javaslatomat mások is átvették már sajátként ajánlva. Erzsébet- és Terézváros, mint két nosztalgikus belvárosi kerület produkálja a turisztikai bevételek nagy részét hazánkban – a Top3 önkormányzat között szerepel szállások tekintetében. Adóinkért cserébe kormányzati támogatást várunk el.
Országos szinten: Korrupciós elszámoltatás, és a javak visszaszerzése. Különösen feltárni a kínai vakcina és lélegeztetőgépek beszerzésében érintett kormányzati és ellenzéki pénzügyi hálót, ugyanis az ellenzéken belül rengeteg kollaboráns működik ügynökként lakóhelyem közéletében is.
Nemzetközi viszonylatban pedig Magyarországot az Atlanti integrációban szükséges tartani.

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

FACEBOOK